A megértés útja - szülői konzultáció és tanácsadás

A korábban hozzám forduló szülők többsége a Pécsett működő Diverzum Diagnosztikai és Fejlesztő Központban végzett tevékenységemen keresztül ismert meg, ahol egy ideig ADHD-s és tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek komplex fejlesztésével foglalkoztam.

Az utazó gyógypedagógusi munkán felül az itt eltöltött évek is jelentős mértékben hozzájárultak annak a tapasztalatnak és szemléletnek a megalapozásához, amelyre a mai munkám épül.

Hálás vagyok mindazoknak a szülőknek, akik már akkor is bizalmat szavaztak nekem, amikor még kevésbé volt ismert a munkám. A közös gondolkodások, beszélgetések és élethelyzetek sokat formáltak rajtam is: ezekből tanultam meg igazán, hogyan lehet a megértésen keresztül kapcsolódni. 

Az ő bizalmuk és nyitottságuk segített abban, hogy ma már elsősorban a szülőkkel való közös gondolkodásra és támogatásra helyezem a hangsúlyt.

A szülők támogatása számomra nem csupán útmutatást jelent, hanem annak segítését is, hogy felismerjék és tudatosan mozgósítsák saját erőforrásaikat – azokat a belső készségeket, intuíciókat és megküzdési stratégiákat, amelyekre a gyermekük fejlődése épülhet. A tapasztalat azt mutatja, hogy amikor a szülő megtalálja a saját működésében rejlő stabil pontokat, a változás sokkal tartósabb és hitelesebb lesz, mint bármilyen külső tanács vagy mentorálás hatására.

Úgy tapasztalom, hogy a valódi változást gyakran az hozza el, amikor a szülő megérti, mi történik a gyermekében, és képes tudatosabban reagálni a mindennapi helyzetekben. Ezért született meg a „A megértés útja – szülői konzultáció és mentorálás” program, amelyben a pszichopedagógiai tudást, a több éves gyakorlati tapasztalatot és az emberi jelenlétet kapcsolom össze.

„A bizalom formálja a megértést – és a megértés a kapcsolatot.”


Szemléletem

A tanácsadói munkám alapja az a meggyőződés, hogy a viselkedés mögött mindig szükséglet áll, és hogy minden gyermekben ott rejlik a fejlődés és a kapcsolódás képessége – ha ehhez biztonságos, elfogadó környezetet teremtünk. Szakmai munkámat azok az irányzatok formálták, amelyek az érzelmi biztonságra, az idegrendszeri egyensúly támogatására és az együttműködésen alapuló tanulásra építenek. Fontos számomra az érzelmi intelligencia fejlesztésének és az önszabályozás tanításának támogatása, valamint az, hogy a gyermek és a felnőtt egyaránt megtapasztalja a belső kontroll és sikerélmény erejét.

Ezek az elvek határozzák meg a közös munkát a szülőkkel is: a megértésre, elfogadásra és fokozatos változásra építő folyamatban a gyermek, a szülő és a pedagógus egyaránt partnerként van jelen.


A szülői konzultációról

A szülői konzultáció egy bizalmi, megértő beszélgetés, ahol lehetőség van a gyermek viselkedésének, nehézségeinek és erősségeinek feltérképezésére, a pedagógiai háttér megértésére és a lehetséges lépések megtervezésére. 

A cél az, hogy a szülő új nézőpontokat kapjon, gyakorlati eszközöket ismerjen meg, és megtapasztalja: nincsen egyedül a helyzetével.

A folyamatban közösen keressük meg a gyermek támogatásának útját – a megértésből kiindulva, a kapcsolaton keresztül, a fejlődés felé haladva.


Segítőként abban hiszek, hogy a legnagyobb változás a legkisebb pillanatokban születik meg – amikor a gyermek megérzi, hogy elfogadják olyannak, amilyen, és hogy van helye a világban.

A tanácsadói munka számomra nem irányítás, hanem kísérés és figyelem: annak a folyamatnak a támogatása, amelyben a gyermek és a szülő is biztonságban érezheti magát, és megtapasztalja a kapcsolódás erejét.

Hiszem, hogy a segítő folyamat akkor teljes, ha a szülő is megtalálja a saját eszközeit, és megerősödik abban, hogy képes hatni gyermeke fejlődésére – szeretettel, következetességgel és hitben.

*A szülői konzultáció során minden megosztott információ bizalmasan kezelendő. A folyamat célja a megértés, nem a minősítés.*