A cél új viselkedésformák kialakítása, a kívánt viselkedések megerősítése, valamint a nem kívánatos mintázatok csökkentése vagy kiiktatása.
A folyamatban kiemelt szerepet kapnak a tanulási környezet, a megerősítési stratégiák és célzott technikák.
A viselkedésmódosítás tanuláslélektani alapjai
A viselkedésmódosítás három fő iránya:
- az új viselkedés kialakítása,
- a kívánt viselkedés megjelenési valószínűségének növelése, valamint
- a nem kívánatos viselkedésmód kiiktatása, vagy megjelenési valószínűségének csökkentése.
(A) Új viselkedésmód elsajátításának folyamatában a kívánatos viselkedés hiánya esetén az egyén viselkedésrepertoárjába be kell illeszteni az adott viselkedést. Ennek két módja ismeretes:
(1) Lehetőséget teremtünk a kívánatos viselkedés megjelenésére, illetve megfelelő helyzetekben való működésére.
Sok esetben a nem kívánatos viselkedés leépítésének is hatékony módja – a viselkedés visszaszorítása helyett – az, ha a nem kívánatos viselkedéssel ellentétes, adaptív, új viselkedésformát hozunk létre, az operáns megerősítők működésére alapozva.
Egyik gyakori technika erre az, hogy eleinte a célviselkedéshez akármilyen kevéssé hasonlító, vagy akár véletlenszerűen megjelenő reakciót megerősítünk, majd a megerősítést egyre inkább differenciáljuk, ahogy a célviselkedés megnyilvánulása erősödik. Ezen eljárás során igen hatékony a modellálás folyamata, különösen gyermekek esetében.
(2) Egy másik technika komplexebb viselkedések esetében alkalmazható. A technika alkalmazása esetén a komplex cselekvésegységek a megfelelő sorrendben követik egymást, és így nyernek megerősítést.
A meglévő viselkedésmódok megerősítése vonatkozhat:
- a viselkedés intenzitására,
- gyakoriságára és
- időtartamára is.
Alkalmazása szükséges lehet abban az esetben, amikor bizonyos viselkedések a kellőnél kisebb gyakorisággal vagy intenzitással jelennek meg – ilyenek például a szociális aktivitás egyes formái, vagy a tanulási teljesítmény.
(B) A kívánt viselkedés megerősítésének módszere a megerősítési menetrend változtatása, ami egy bizonyos szabályszerűséget takar, a viselkedést megerősítő eseményeket tekintve.
A szabály vonatkozhat a célviselkedés időbeli jellemzőjére, és ez is történhet többféle módon:
az új viselkedés kialakításának folyamatában a célviselkedés megjelenése minden esetben megerősítést kell, hogy kapjon, majd a kialakulása után csupán intermittáló megerősítéseket kell alkalmazni. A megfelelő megerősítő stratégia használata által tudjuk differenciáltan alakítani a viselkedést.
Az új viselkedés kifejlesztésénél vagy egy kívánt viselkedés gyakoribbá tétele esetében a leghatékonyabban az 1:1 típusú reakciógyakoriságú megerősítést használhatjuk.
Ez azonban magában rejti a túltelítődés veszélyét, ami által a viselkedés megerősítése elveszíti erejét, így egy idő után módosításra van szükség: a megerősítéshez több korrekt válasz vagy viselkedésegység megjelenése kell, hogy megtörténjen.
Alkalmazhatjuk a viselkedésparaméterek differenciált növelésére azt az elvet, amikor a kliens által nem kiszámítható az, hogy hány adekvát cselekvés kivitelezése után következik be a megerősítés.
Lehet a viselkedésmegerősítés szervezőelve az időtartam, amikor a megerősítés időbeli szabályszerűségek mentén valósul meg, és ez a forma is lehet, az előzőhöz hasonlóan, kiszámítható és nem kiszámítható.
A tervszerű viselkedésmódosítás során a gyakorlatban a fent bemutatott módszerek kombinációja jelenik meg általában, három altípusban, illetve szinten:
1. szint: a megerősítés megjelenéséhez annak kritériumai közül elég, ha egy teljesül
2. szint: minden kritériumnak teljesülnie kell
3. szint: a megerősítés elemeinek bizonyos kombinációja adja a megerősítést – például, meghatározott válasz, meghatározott idő elteltével.
A viselkedésmódosítási folyamat során fontos tudni, hogy a célviselkedés megerősödése, vagyis a generalizáció hosszabb időt vesz igénybe, és sikerének feltétele az, hogy egy adott viselkedést többféle helyzetben és szereplő bevonásával gyakorolni lehessen.
A tartós viselkedésváltozásnak alapvető eleme az, hogy a viselkedésmódosítás során a személyre kívülről ható megerősítések belsővé váljanak, tehát, beépüljenek az egyén önmegerősítő rendszerébe (interiorizáció).
(C) A nem kívánatos viselkedés redukciója - leépítése - a harmadik viselkedésalakítási technika.
A nem kívánatos viselkedés megnyilvánulhat enyhébb és erőteljesebb formában is.
Ide tartoznak azok a viselkedésformák, amelyek szituációtól függően válnak nem elfogadhatóvá: megjelenhetnek itt például a teljesen elfogadhatatlan reakciók is, illetve belső viselkedés és testi válaszok.
E viselkedéstípusok leépítéséhez a büntetés fajtái tartoznak, amelyeknek két különböző formáját írja le a viselkedéselmélet:
1. az aktív típus averzív hatású következménnyel jár,
2. a megvonás típusú pedig azt jelenti, hogy valamely pozitív eseményt eltávolítunk a viselkedés következményeként.
A viselkedésterápia nézete szerint a büntetés célirányos és hatékony alkalmazáshoz fontos figyelembe venni három szempontot:
a) A büntetésnek közvetlenül a nem kívánatos viselkedés bekövetkezte után kell megjelennie,
b) szükséges minden alkalommal megjelennie, és
c) egymást követő alkalmak során azonos intenzitással alkalmazható, tehát maximális fokon, és határozottan.
Hatékonyságát alapvetően meghatározza a büntető és büntetett viszonya:
a pozitív személy részéről hatékonyabban alkalmazható, mint egy közömbös személy által, aminek az lehet az oka, hogy egy fontos referencia-személytől származó büntető intézkedés maga után vonja a személyközi kapcsolatok változását, például a pozitív érzelmi kapcsolat elvesztését.
Egy másik eszköz, az előzetes érvelés, miután előrevetíti egy bizonyos cselekedet következményeként a büntetést, késleltetett formában is hatékonyan alkalmazható a viselkedésszabályozásban.
Összességében azonban azt kell mondani, hogy a büntetés alkalmazása nagy odafigyelést igényel, mivel szorongáskeltő hatása révén gátolja a viselkedéstanulást, és nem ad alternatívát a nem kívánatos viselkedés helyetti adaptív mintákhoz.
A nem kívánatos viselkedés visszaszorításának a büntetésnél hatékonyabb és stabilabb változást hozó módja az ún. eltávolítás, vagyis a kioltás folyamata, amikor az adott viselkedéssel kapcsolatos megerősítéseket eltávolítjuk.
Ebben az esetben számolni kell azzal, hogy egy időre felerősödik a nem kívánt viselkedés, mivel az egyén a megszokott válasz elmaradása esetén, az elvárt megerősítéshez való hozzájutás reményében, átmenetileg a különböző válaszparaméterek változtatásával próbál eredményt elérni.
A gyermeknevelésben a viselkedésredukció legtartósabb eredményét az adja, amikor a redukálandó viselkedésre való reakció, és annak büntetése helyett a helyében kívánatos, adaptív viselkedést jutalmazzuk.
Létezik a fentieken kívül két eljárás, amelyek közös jellemzője az, hogy valamely viselkedésmód hiányának jutalmazása által járulnak hozzá a kívánt viselkedésredukcióhoz.
- Ezek első típusa szerint a személy akkor kap jutalmat, ha a nem kívánt viselkedést egy kijelölt időintervallum alatt nem jeleníti meg – például a kisgyermek egy napon keresztül nem verekszik.
- A másik típus szerint pedig a szóban forgó viselkedés megjelenési gyakoriságát veszi figyelembe, és a nem kívánt viselkedés egy adott mennyiség alatti (minél kevesebb) előfordulása vezet a jutalomhoz, illetve a megerősítéshez.
A kognitív viselkedésterápia alkalmazása a gyógypedagógiában
(2) A viselkedésmódosítás tanuláslélektani alapjai(4) A kognitív viselkedésterápia elemeinek alkalmazása figyelemhiányos hiperaktivitás zavar esetén - Elméleti alapok(5) Viselkedésterápiás módszerek a gyakorlatban, az ADHD kezelésében