A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ADHD-blog. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ADHD-blog. Összes bejegyzés megjelenítése

A gyermeki kötődés szerepe, alakulása iskolai környezetben

Az elmúlt időszakban két szempontból is alkalmam volt mélyrehatóbban foglalkozni a kötődés témájával, ezen belül is, szakirodalmi betekintést nyertem a pedagógus és a gyermek közötti kötődés témakörébe. 
   E témakörről azért tartom fontosnak egy önálló bejegyzés elkészítését, mert a téma bővebb kifejtése jobban megvilágítja egy előző posztban említett terület fontosságát (a gyermek megismerése, elfogadása és a bizalmi kapcsolat kiépítése), és némi gyakorlati támpontot, illetve motivációt is adhat ennek megvalósításában.

A pozitív nevelés/fegyelmezés jelentősége ADHD-s gyermekeknél


A pozitív fegyelmezésről tudatosan akkor kezdtem el szakirodalmakat olvasni, amikor több szakember gondolatai nyomán nekem is meggyőződésemmé vált ennek jelentősége.
Ahogy a hiperaktív figyelemzavarral küzdő gyermekek számára kiemelt terület a segítő struktúrák, vagyis a szabályok és keretek tudatos alkalmazása, illetve az érzelmi intelligencia területének intenzív fejlesztése, ugyanannyira fontos az, hogy a hagyományos értelemben vett büntetést felváltsuk valami sokkal hasznosabb és építő jellegű eszközzel, ami pozitív fegyelmezés néven ismert.

Hiperaktív gyermek az osztályban // Hogyan segítsünk? - Alapelvek

 

Manapság már nem ritka, hogy egy-egy osztályban több sajátos nevelési igényű gyermek is "összegyűlik", nem kis feladat elé állítva ezzel a tanítókat, pedagógusokat a differenciálás és integráció területén, nem is beszélve az osztályközösség összekovácsolásáról és az oktatás-nevelés  mindennapi problémáinak korrekt megoldásáról. 

A hiperaktív figyelemzavarral küzdő gyermekek számára azzal nyújthatjuk a legerőteljesebb és leghatékonyabb támogatást pedagógusként, ha a segítésükhöz szükséges lényeges alapelveket megismerjük, igyekszünk mindig szem előtt tartani és a napi gyakorlatba beépíteni. 

Segíts, hogy jobban figyeljek! // Feladattábla használata

A hiperaktív figyelemzavarral küzdő gyermekek számára nagyon nehéz a feladatok előre tervezése, szervezése, sorrendiség, stratégia kialakítása, illetve ezeknek a memóriában való megtartása, a figyelem hosszabb ideig történő fókuszban tartása.
Ezen funkciók fejlesztésére, illetve a gyengébb működésük korrigálása érdekében használható az úgynevezett feladattábla, ami vizuális segédeszközként fejti ki segítő hatását. 

Az ADHD tünetei, megnyilvánulása

ADHD: Attention Deficit Hyperactivity Disorder 

A hiperaktív figyelemzavar a pszichológiai fejlődés tartósan fennálló, súlyos károsodása, az idegrendszer megváltozott működése. 

A megnyilvánulás három fő iránya: a figyelmetlenség,
a mozgásos nyugtalanság és az impulzív magatartás.

Kérdeztél és válaszoltam...

 Avagy, az öt lépéses "nyaggatásűző" módszer


A cikket a szülők lapja oldalon találtam, érdemes elolvasni, ezen a linken: 

Létezik olyan gyermek, aki mindig "könyörög", egyezkedni próbál, úgymond, keresi a korlátait (esetleg eddig még nem találta meg, de szülőként szeretnénk ebben neki segíteni). Az ADHD-val diagnosztizált gyermekekre pedig a tapasztalatok szerint kimondottan jellemző ez a viselkedés. Mit tehetünk, ha ezt tapasztaljuk?

Az ADHD korai felismerésének fontossága

Környezeti faktorok és társuló betegségek 


Az ADHD kialakulásában szerepet játszó környezeti tényezők közül fontos megemlíteni az agy frontális lebenyét érő fizikai behatással járó károsodásokat (például az agyvérzés, agytumorok, agyvelőgyulladás vagy a leukémia). 

Öröklött genetikai fogékonyság esetén (szülők átörökítik a  hordozó gént) a kialakulást előidézhetik a várandósság körülményei, fizikai és lelki feltételek és behatások, vagy például, némely szakemberek szerint a terhesség alatti dohányzás, alkoholfogyasztás. 

A hiperaktivitás kialakulásának okai

A szakemberek megállapításai szerint a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar kialakulásának okai nem teljesen tisztázottak.
Az öröklődés, vagyis genetikai okok mellett felmerülhet a méhen belüli élet, illetve a szülési folyamán elszenvedett sérülés, valamint az idegrendszer funkcionális éretlensége is.
Ezen felül környezeti, szociális, családi okok és kiemelkedően erős stresszhatás is feltételezhető a háttérben. 
Mindezek közül több körülmény együttes hatása hozza létre az ADHD fogalmával leírható tünetegyüttest.

A hiperaktivitás és a magatartászavar összefüggései és eltérései

A magatartászavarról...
Lényeges, hogy a hiperaktivitást elkülönítsük a magatartászavartól. A tüneteik hasonlóak, de kialakulásuk okai és a kezelési lehetőségek különböznek. 

A hiperaktivitás genetikai okok miatt alakul ki, egy központi idegrendszeri elváltozás. Alapvető sajátossága, hogy a belső szabályozó, kontrollrendszer működtetésével van probléma, ennek oka pedig az agyi működésben rejlik.

Egy kivételes barát

Egy kivételes barát (A Beautiful Day in the Neighborhood, 2019). Az igaz történet alapján készült film  főszereplője, Fred Rogers hosszú éveken át azt tanította a televízió képernyőjén keresztül az amerikai gyerekeknek, hogy az érzelmeinket el kell fogadnunk és meg kell élnünk. Ehhez pedig véleményem szerint pedagógiai (gyógypedagógiai) szempontból is példaértékű hozzáállást, a gyerekekhez, felnőttekhez való mély empátiát, odafordulást mutat be a film. 
Mottója az is lehetne:
"Szeress, hogy mások is szerethessenek..."

Viselkedésrendezési technikák

Ebben a bejegyzésben a viselkedésrendezési technikák rendszerét vázolom fel röviden, a következőkben pedig részletesebben írok a rendszer egyes elemeiről.

Módszertani füzetek a Pécsi Éltes EGYMI honlapján

Elméleti és gyakorlati kapaszkodók 
sajátos nevelési igényű gyermekekkel / tanulókkal foglalkozó 
óvodapedagógusok és pedagógusok számára



A Pécsi Éltes EGYMI Utazó Gyógypedagógiai Hálózatának munkatársai által kidolgozott szakmai anyagok érhetők el intézményünk honlapján, sokféle témakörben az iskolás és óvodás gyermekekkel foglalkozó pedagógusok számára. 

Kézikönyv pedagógusoknak

Kedves Olvasóm, köszöntelek az oldalamon! 


A blogot azért hoztam létre, hogy megosszam a témával kapcsolatban összegyűjtött tudásomat, és segítséget nyújtsak azoknak a pedagóguskollégáimnak, akik megoldásokat keresnek az hiperaktív figyelemzavart mutató gyermekekkel kapcsolatos bánásmód hatékonyabbá tételére.
A blog indítása óta eltelt évek folyamán érdeklődési területem és ismereteim szerteágazóbbá váltak, amit a tartalmak is tükröznek, így írásaimat jó szívvel ajánlom szülők és más érdeklődő olvasók számára is.